Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

A gyermekek dühkitörései csökkenthetők

Témakörök:

Amerikai kutatók szerint a rendszeres testmozgás túlsúlyos és egészséges gyermekekben is csökkenti a düh és a harag megnyilvánulásait.

A témában elsőként közzétett tanulmányban 208 ülő életmódot folytató 7-11 éves gyermeket vizsgáltak, akik 10-15 héten keresztül iskola után vagy aerobic edzésen vettek részt vagy folytatták a megszokott inaktív életmódot.

„A testmozgásnak jelentős hatása van a gyermekek dühkifejezésére” – mondta dr. Catherine Davis, klinikai gyermekpszichológus. A düh és a harag kifejezésének mértékét egy becslőskálával vizsgálták, amelyben a dühkifejezés mértékét többek között az ajtóbecsapások és az ütések alapján becsülték meg.  „Az eredményeink azt mutatják, hogy a testedzés hatékony lehet túlsúlyos gyermekek dühkitöréseinek és agresszív viselkedésének a csökkentésében. A testgyakorlás csökkenti a gyermekekben a depresszió és a szorongás előfordulását is, így ez egy újabb ok arra, hogy a szülők és más gondviselők is rábírják a gyermekeket a testmozgásra” – mondta dr. Davis, akinek a kutatási eredményei kimutatták, hogy a rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az elhízást csökkenti, hanem növeli a szellemi teljesítőképességet és a cukorbetegséghez vezető inzulinrezisztenciát is csökkenti. 

 Kimutatták, hogy túlsúlyos gyermekekben gyakoribb az erőszakos viselkedés és feléjük is több agresszió nyilvánul meg. A düh és az ellenséges magatartás gyermekkorban fiatalkorú bűnözéssel, serdülőkorban az ún. metabolikus szindrómával (ami később szívinfarktushoz, stroke-hoz és cukorbetegséghez vezethet), felnőttkorban pedig szív- és érrendszeri megbetegedésekkel társulhat.  A tanulmány nem tett különbséget  a gyermekek között a rassz, nem, szocioökonómiai státusz, edzettségi szint vagy az elhízás mértéke szerint. Bár minden edzésen résztvevő gyermeken jelentős súlycsökkenés volt megfigyelhető, a vizsgálat befejezésekor még mindig túlsúlyosak voltak. 

Egy következő vizsgálatban dr. Davis és munkatársai azt próbálják majd elemezni, hogy vajon a testedzés vagy csupán az iskola utáni programban való részvétel volt-e jó hatással a gyermekek szellemi teljesítőképességére. A nemrég közölt vizsgálatban kizárólag az edzésen résztvevő gyermekek jöttek be az intézetbe, az új vizsgálatoknál viszont a testedzést nem gyakorlók is be fognak jönni és művészeti vagy ügyességi foglalkozásokon és játékokban fognak részt venni.

Termékajánló:

Kiwi 12" gyermek kerékpár

Forrás: MediPress

5a3ba93943c8c.jpeg

Kis súlyú újszülöttből sikeres felnőtt

5a3ba9e528e33.jpeg

Fehérjedús fogyókúra

5a3ba95f672df.jpeg

Mínusz 9 és fél kiló krumplidiétával