Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

A zsírpárnák kialakulásának 8 oka

Témakörök:

Ha az elhízás ugyanolyan betegség, mint a rák vagy a szívbetegség – mint ahogy azt a szakértők hangsúlyozzák – akkor itt az ideje leszokni arról, hogy az akaraterő hiányát okolják érte. Fel kell tenni pártatlanul a kérdést: miért olyan sok a kövér ember? A válaszok a higiéniától kezdve a drogokat utánzó ételekig alaposan felkavarják majd az étrendet.

8. A kormány

1998-ban egy csapásra 29 millió ember lett túlsúlyos úgy, hogy egyetlen dekát sem szedett fel. Azon a nyáron az Egyesült Államok kormánya új kézikönyvet adott ki, melyben alacsonyabbra vették a határt, amitől túlsúlyosnak számít valaki. Azelőtt a férfiak esetében a 28-as, nők esetében a 25-ös BMI értéket még normálisnak fogadták el, de ezt a számot 25-re csökkentették akkor.

7. Jobb higiénia

Míg az élelemben gazdag, mozgásért kiáltó életmódunk nagyon népszerű, a jövőben lehet, hogy a gyakori kézmosást vagy a tisztább vizet is okolhatjuk. Egereken végzett kísérletek során a kutatók felfedezték, hogy egy bizonyos bélbaktérium segíthet a testnek több kalóriát kinyerni ugyanannyi ételből, sőt, az étvágyat is növeli. Lehetséges, hogy az antibiotikumok és a rengeteg takarítás révén ezek a baktériumok túlságosan elszaporodnak a többihez képest, állítja Andrew Gewritz, a georgiai Emory Egyetem orvosi karának kutatója.

Ez nem azt akarja jelenteni, hogy az elhízás egy fertőző betegség. Szinte teljességgel lehetetlen megváltoztatni a bél baktériumflóráját az első néhány év, vagy akár nap után. Senki se várja tehát, hogy hamarosan vehet majd antibiotikumot a zsírpárnák ellen.

6. A szülők

Nem mindenki adta meg magát a környezeti változásoknak: léteznek még sovány emberek. “Ezek az emberek nyertek a genetikai lottón.” – mondta Susan Carnell, a new york-i Columbia Orvosi és Sebészeti Szakkollégium elhízás-kutatója. A kutatók felmérései arra utalnak, valószínűleg a gének szabályozzák, milyen könnyen lakik jól valaki. A farkasétvágy génjével nem rendelkezők gyakran nem is értik, milyen nehéz azoknak, akik nem ilyen szerencsés génállománnyal rendelkeznek, mondta Carnell.

5. Különösen az anya

Egy új kutatás kimutatta, hogy a meg sem született magzat “epigenetikus” üzenetet kaphat az anyaméhben arról, hogy miként szabályozza a saját testsúlyát. Az epigenetika egy olyan elképzelés, hogy ha a gének maguk nem is változnak meg, a funkciójuk módosulhat. A Little Rock-I Arkansas Gyermektáplálkozási Központ kutatói normál súlyú és elhízott patkánymamák ivadékait cserélték ki. Még a közel azonos génállomány és neveltetés mellett is csak a pufók patkányok utódai lettek maguk is ducik. "Ez annak ellenére történt így, hogy a kövér patkányok utódai ugyanannyi magas zsírtartalmú táplálékot fogyasztottak, mint a vékonyaké.” – nyilatkozta Kartik Shankar, a tanulmány kutatója.

4. Barátok

Az emberek a saját testsúlyukat másoké alapján ítélik meg, és bizony a túlsúlyosok világában a kövérek felsőbbrendűnek érzik magukat. Kutatások kimutatták, hogy ha valakinek a barátai kövérek, valószínűleg előbb-utóbb maga is a szélesvásznúak körében találja magát, még akkor is, ha ezek a barátok messze laknak. Az oka ennek az lehet, hogy átalakul a normalitásról alkotott vélemény. Egyik nap még kesereg pár extra kiló miatt, másnap már fel se tűnik neki. Ez azt sejteti, hogy az elhízásnak nem csak fiziológiás okai vannak, hanem kulturális és lelki összetevői is.

3. Autók, székek és díványok

Nem mozgunk annyit, mint vadászó-gyűjtögető őseink, ez is ho

Forrás: Medipress

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal

Futópadon gyakorolnak a sérült csecsemők

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!