Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Fújjunk korán takarodót a gyerekeknek

Témakörök:

Nemsokára kezdődik az iskola, óvoda. Itt az ideje, hogy visszaszoktassuk a gyerekeket a korai lefekvéshez. Két hatásos módszer: a rendszeres lefekvési idő betartatása, és a technikai eszközök „elkobzása”.

 Egy új tanulmány megállapította, hogy a kamaszok többsége éjszakába nyúlóan telefonál, chat-el, internetezik, vagy videojátékokkal játszik.

 „A nem elegendő, és nem pihentető alvás rontja a gyermek iskolai teljesítményét, és viselkedési problémákhoz vezethet” – számolt be William Kohler, a Floridai Alvástudományi Intézet orvos-igazgatója. „Neurokognitív zavarokat okozhat, ha a gyermek késő éjszaka internetezik, vagy komputeres játékokkal játszik.” 

 Egy négyéves gyermeknél a rendszeres lefekvési idő elengedhetetlen az egészséges fejlődéshez, olvasható a tanulmányban, amit a „Sleep 2010” elnevezésű, alvástudománnyal foglalkozó szakemberek éves találkozóján prezentáltak.

 A kutatás során 8000 gyermeket vizsgáltak, és megállapították, hogy azok a gyerekek, akiknek szülei ragaszkodtak a korai lefekvéshez, jobb eredménnyel oldottak meg nyelvi, olvasási, és matematikai feladatokat. 

 A tanulmány arra is rámutatott, hogy hétvégén sem szabad hagyni a gyerekeket „éjszakázni”, majd másnap délig aludni, mert ez felboríthatja a mindennapi életritmusukat. Kohler elmagyarázta, hogy életkortól függően változik az, hogy mennyi alvásra van szüksége a gyereknek. Egy négyéves gyermeknek 11 órára, egy kilencévesnek 10 órára, míg egy tizennégy évesnek 9 óra alvásra van szüksége. A szülőknek figyelemmel kellene kísérni, hogy gyermeküknek mennyi alvásra van szükségük. Célszerű alvási naplót vezetni arról, hogy a gyermek mennyit aludt éjszaka, és hogyan viselkedett napközben. Ha azt vesszük észre, hogy csemeténk nem elég éber, vagy rosszul teljesít az iskolában, alvási idejét növelni, vagy éppen csökkenteni kell. 

 Az agyat fel kell készíteni a pihenésre. Közvetlenül lefekvés előtt már ne ugráljanak, ne izgassák fel magukat a gyerekek. Igyanak inkább egy pohár tejet, fürödjenek meg, mossanak fogat, és olvassanak el egy kedves mesét. Így agyuk jelzést kap, hogy itt az ideje az alvásnak. Az ideális alváshoz sötét szobára és csendre van szükség, a hőmérséklet pedig 23˚C alatt legyen. A testmozgást, a koffeintartalmú italokat, és a cukros ételeket már kerüljük ilyenkor. Az elektronikus-szórakoztató eszközöket pedig vigyük ki a gyermek szobájából. 

 A kevés alvás számos betegséghez vezethet: elhízáshoz, cukorbetegséghez, depresszióhoz, valamint csökkenti a reakcióidőt, és rontja a memóriát.  

Termékajánló:

Projektoros gyermekaltató

Forrás: Medipress

5a3ba93943c8c.jpeg

Kis súlyú újszülöttből sikeres felnőtt

5a3ba9e528e33.jpeg

Fehérjedús fogyókúra

5a3ba95f672df.jpeg

Mínusz 9 és fél kiló krumplidiétával