Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Kevés alvás, magas vérnyomás

Témakörök:

Serdülőkorúaknál is megállapították, hogy a kevés, vagy rossz alvás fokozza a magas vérnyomás rizikóját, írja a Circulation augusztusi száma. A kutatás vezetője, Dr. Susan Redline, a clevelandi Case Western Reserve Egyetemi Kórházak Alvásközpontjának igazgatója elmondta, hogy felnőttek esetében már bizonyították, hogy a hat óránál kevesebb alvás éjszakánként magas vérnyomással járhat, ám kamaszkorú gyermekek esetében még nem készült ilyen vizsgálat.

Ezúttal munkatársaival 238, 13-16 év közötti fiút és lányt kérdeztek ki alvási szokásaikról. Kiderült, hogy 11 százalékuk kevesebb mint 6,5 órát alszik éjjelente, és hogy 26 százalékuk rosszul alszik, vagyis gyakran felébred alvás közben. Minden hetedik tinédzsernél mértek magas, vagy határérték vérnyomást (a normál érték 120 / 80 Hgmm). A kevesebb mint 85 százalékos hatékonysággal alvó fiatalok körében csaknem háromszorosnak bizonyult a magas vérnyomás rizikója.

Ez az egyik legérdekesebb eredményünk, hogy az alvásminőség is összefüggésben áll a magas vérnyomással- mondta el Redline. Egyelőre még korai lenne az alvásminőséget a rizikófaktorok ranglétráján elhelyezni, ám Redline szerint valószínűleg az elhízás elé kerülne a besoroláskor. Terveik szerint folytatják a résztvevők után követését, hogy megfigyeljék, hogy változik idővel a serdülők vérnyomása.

 

Dr. Stephen R. Daniels, a Denveri Gyermekkórház fő gyermekorvosa, egyben az Amerikai Kardiológus Társaság szóvivője arra mutatott rá, hogy ha több eredménye gyűlik össze a témában, akár megváltoztathatják a tanulók napirendjét is. Jelenleg a kisebb gyerekek később kezdik az iskolát, míg a nagyobbaknak már korán reggel megkezdődik a tanítás. A serdülőkben végbemenő változások azonban megnehezítik a korai kelést és fekvést, ezért az iskolai élet átszervezésével megkönnyíthető az ő és szüleik élete is. A szakértők egyetértenek, hogy fontos a megfelelő alvási szokások kialakítása. Nyugodt, csendes hálószobában, koffeinfogyasztás kerülésével és naponta mindig ugyanabban az időben könnyebb álomba merülni, és végig aludni az éjszakákat.

 

 

 

Termékajánló:

 

MEDICOR Vérnyomásmérők

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal

Futópadon gyakorolnak a sérült csecsemők