Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Lazacos bébiétel az egészségért

Témakörök:

Az Illinois-i Egyetem táplálkozástan professzora szerint a kisgyermekeknek nagy mennyiségű omega-3 zsírsavra van szükségük az agy, az idegek és a szem fejlődéséhez, azonban a szilárd ételekre történő áttérés után a legtöbben nem jutnak hozzá ehhez a fontos tápanyaghoz.

„Másrészt a gyermekeknél ötéves korra már nagyjából kialakul, milyen ételeket szeretnek, ezért ha a szülők azt szeretnék, hogy gyermekük szeresse a halat és a tenger gyümölcseit, idejekorán meg kell ismertetniük velük ezeket az ízeket” – mondta el Susan Brewer professzor, okleveles dietetikus.
Az omega-3 zsírsavakban gazdag tengeri halak, például a lazac rendkívül jó hatással vannak az egészségre és segítenek megelőzni a koszorúérbetegséget, azonban a legtöbb felnőtt nem fogyaszt heti kétszer halat, mint azt a szakértők javasolják. Az pedig, hogy a gyermekek szeretik-e a halat, főként a szülőkön múlik. A professzorasszony jelenleg egy lazacot tartalmazó új bébiétel kifejlesztésén dolgozik, amelyet az Amerikai Szív Szövetség és az Amerikai Gyermekgyógyászok Társasága is támogat.
„Amikor a lazacok felfelé úsznak az ívás helyére, húsuk megpuhul” – magyarázta Brewer. „Ez nem alkalmas filének, de tökéletes arra, hogy bébiételt készítsünk belőle.” A legjobb eredményeket vörös lazaccal érték el, a hozzáadott őrölt halcsont biztosítja a megfelelő kalciumbevitelt, az ikra pedig jelentős mennyiségű fehérjét, D-vitamint és omega-3 zsírsavat, különösen dokohexánsavat (DHA) tartalmaz. Az újszülöttek agyának 50 százaléka DHA-ból épül fel, azonban a csecsemők és kisgyermekek mája még nem képes előállítani a vegyületet, így az étellel kell biztosítani a megfelelő bevitelt.
A bébiétel-prototípus 27 százalék halat tartalmaz, ezáltal egyáltalán nincs halíze vagy –szaga. A terméket 107 óvodáskorú gyermek szülein tesztelték, akik nagy része kóstolás után azt mondta, szívesen adná gyermekének a bébiételt. „Nem elég, ha a szülők tudják, hogy a gyermekeknek halra is szükségük van az étrendjükben” – mondta Brewer. „A szülők nem vesznek meg olyasmit, ami számukra nem tűnik vonzónak és ízletesnek.”
A kutatásról a Journal of Food Science folyóirat számolt be.
Termékajánló:

Bébiétel melegítő

Forrás: MediPress

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal

Futópadon gyakorolnak a sérült csecsemők

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!