Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Megvan minden bőrsejtek őse

Témakörök:

Tudósoknak sikerült azonosítani azt a sejtet, amely minden bőrsejt esetében a kiinduló, forrássejt – az eredmények nyomán a súlyos sérülések és égési sérültek ellátásában forradalmi megoldások jelenhetnek meg.

Holland és svéd tudósok egereken végzett kutatásaik nyomán megtalálták azt az őssejtet, amelyből minden más bőrsejt létrehozható, az őssejt, mint kiderült, a szőrtüszőkben él. A kutatók úgy vélik, eredményeik nyomán komoly fejlődés következhet be a sebgyógyulás elősegítése és a súlyos égési sérültek bőrtranszplantációs plasztikai beavatkozásának sikerének biztosítása és lehetőségei terén. 

A Science magazin hasábjain a kutatók elmondták, az egereknél azonosított őssejtek megfelelői élnek az emberekben is, és ezek alapján azt ígérik, ezekkel az őssejtekkel az új bőrfelületek növekedésének elősegítése sokkal biztosabban és hatékonyabban lesz megoldható, mint bármilyen más megoldással, amit eddig alkalmaztak, vagy napjainkban alkalmaznak a gyógyászatban. 

A bőr háromféle sejtpopulációból áll, szőrtüszőkből, a faggyúmirigyekből és a köztük lévő szövetből, az epidermiszből. Az őssejtek pedig olyan sejtek, amelyekből minden más sejt létrejön. A tudósok mindeddig úgy tudták, hogy a három bőrsejt-típus csak a saját sejtjeit képes létrehozni, de az őket kialakító anyasejtet nem találták még meg. A holland-svéd kutatók azonban sikeresen azonosították, mely sejtek azok, amelyek minden más bőrsejt létrejöttéért felelősek. A szőrtüszőkben sikerült rábukkanni ezekre az anyasejtekre – melyekben igen magas egy bizonyos, Lgr6 nevű gén koncentrációja. Az egereken végzett vizsgálatok kísérletek során kiderült, a sebek körül lévő bőrt az Lrg6-os gént tartalmazó sejtek serkentették nagyobb aktivitásra, és a sebet végül elfedő bőr növekedését.

A kutatók szerint 2-3 éven belül eljöhet annak az ideje, hogy a súlyos sérülések, illetve égési sérülések miatt roncsolódott bőrfelületek pótlására az adott betegek saját sejtjei segítségével is megvalósulhasson.

Termékajánló:

Soft Laser bőrtisztító készülék

Forrás: Medipress

5a3ba93943c8c.jpeg

Kis súlyú újszülöttből sikeres felnőtt

5a3ba9e528e33.jpeg

Fehérjedús fogyókúra

5a3ba95f672df.jpeg

Mínusz 9 és fél kiló krumplidiétával