Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Miért hiszünk a Télapóban?

Témakörök:

Semmilyen káros hatása nincs, ha a gyerekekkel elhitetjük, hogy az ajándékot egy vidám, piros ruhás alak hozza, bár néhány szülő egyenesen úgy érzi, hogy hazudnak a gyerekeiknek - állítja Serge Larivée új elemzése.

"Mikor megtudják az igazságot, a gyerekek elfogadják a játékszabályokat, és együttműködnek a felnőttekkel, hogy a kisebbek még elhiggyék a Télapó-mesét.” – mondta Larivée, a Montreáli Egyetem neveléspszichológusa. „Ez egyfajta szertartás, melyből tudják, hogy ők már nem kisgyerekek többé.”

Larivée munkatársával, Carole Sénéchallal az Ottawai Egyetemről átnézett egy 1 500 gyerek bevonásával 1896-ban készült felmérést, melyet 1979-ben mától jött rá, hogy a Télapó nem létezik. A gyerekek reakcióját is elemezték. Az 1896-os tanulmány szerint több mint 22 % ismerte el, hogy csalódott, 1979-ben pedig 39 %. De csak 2, ill. 6 % érezte úgy, hogy elárulták.

"A két tanulmány eredménye szerint a gyerekek általánosságban a saját megfigyeléseik alapján fedezik fel, hogy a Télapó nem létezik.” – jegyezte meg Larivée. „A szülők pedig megerősítik a felfedezésüket. A gyerekek például megkérdezik, hogy a Télapó miként jut be azokba a házakba, ahol nincs kémény. Ha ezt még ki is magyarázzák azzal, hogy akkor nyitva hagyják az ajtót, a gyerekek hamar rájönnek, hogy a Télapó nem lehet egyszerre mindenhol és hogy a rénszarvasok sem olyan gyorsak.”

Az 1896-os felmérés eredményei szerint a gyerekek mintegy 25 %-a a szüleitől tudta meg az igazságot, 1979-ben viszont már 40 %. Akiknek nem a szüleik mondták meg, azokat a többi gyerek világosította fel.

Larivée szerint a Télapó-korszak véget ér, amint a gyerek eléri az ok-okozati gondolkodás szintjét. „A kognitív fejlettség és a gondolkodás szintje, mely lehetővé teszi a hétévesek számára, hogy megkülönböztessék a képzeletet a valóságtól, még nem elegendő ahhoz, hogy ezt a mítoszt elengedjék.” – tette hozzá, rámutatva, hogy egy 1980-as tanulmány szerint a hétévesek fele még mindig hitt a Télapóban. 1896-ban a szülők 54 %-a vallotta azt, hogy azért tartották fenn a Télapó meséjét, mert a gyerekeket boldoggá tette. 1979-ben 73 %, 2000-ben 80 % nyilatkozott hasonlóan.

Larivée és Sénéchal most mélyebbre szeretne ásni: ha a gyerekek ugyanúgy természetfeletti erővel ruházzák fel a Télapót, mint Istent, miért van az, hogy Istenben még azután is hisznek, hogy a Télapóban már nem.

Forrás: MediPress

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal

Futópadon gyakorolnak a sérült csecsemők

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!