Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Nyolc óra alvással megelőzhető a nátha

Témakörök:

Ha hét óránál kevesebbet alszunk éjjelente, háromszoros az esélyünk arra, hogy megfázunk. Aki rosszul alszik, ötszörösére növeli a kockázatot.

Az Archives of Internal Medicine új tanulmánya hétfőn megmutatta, hogy ha nem alszunk legalább 7-8 órát éjjelente, akkor csökken az ellenálló képességünk a közönséges nátha kórokozójával szemben.

"A résztvevőket két héten át minden nap kikérdezték arról, hogy hány órát aludtak, az ágyban töltött idő hány százalékában aludtak, és kipihenten ébredtek-e.” – írta a tanulmány, melyet Sheldon Cohen és munkatársai készítettek a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetemen. „Minél kevesebbet aludt az illető, annál nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy leveszi a lábáról a megfázás.” – mutatták az eredmények. Cohen szerint a tanulmány alátámasztja azt a feltételezést, hogy az alvás fontos az immunrendszer normális működéséhez.

Cohen csapata 153 egészséges önkéntest vizsgált. Öt napra egy hotelbe költöztették őket, miután kapcsolatba kerültek a megfázás vírusával. Azoknál a férfiaknál és nőknél, akik kevesebb, mint 7 órát aludtak,  2,94-szer gyakrabban jelentek meg a tünetek: a tüsszögés, a torokfájás és más elváltozások, mint azoknál, akik nyolc, vagy annál több órát aludtak. Azok, akik az ágyban töltött időt kevesebb, mint 92 %-ban töltötték alvással, 5,5-ször gyakrabban betegedtek meg, mint a jobban alvók. Az alvászavarok hatással lehetnek az immunrendszer jelzőanyagaira, a hisztaminokra, állítják a kutatók.

Eközben Dr. David L. Katz, a Yale Egyetem orvosi karának megelőzési központjának munkatársa elmondta, a tanulmány rávilágít az alvás fontosságára. „A jó alvásnak első helyen kell szerepelnie azoknál, akik odafigyelnek az egészségükre.” – mondta Katz. „Az alvásba fektetett idő mindenképpen megtérül a jobb egészségi állapotban, a kevesebb náthában és a jobb teljesítőképességben.”

Termékajánló:

Citrusprés, HR2744

Forrás: MediPress

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal

Futópadon gyakorolnak a sérült csecsemők

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!