Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

5a3ae3c3e9d7f.jpeg

Serdülőkorban is folytatódhatnak a gyermekkori alvászavarok

Témakörök:

Bár alvászavarok ritkák serdülőkorban, a fiatal korban előforduló alvási betegségek néha áthúzódhatnak a tinédzser évekre. Az előadás vázlatát a 2010. június 7-én San Antonio-ban (Texas) megtartott SLEEP-en, vagyis az Associated Professional Sleep Societies LLC 24. éves ülésén mutatták be.

 

Az eredmények azt mutatják, hogy az öt év után a gyermekek 29 százaléka  továbbra is ágyba vizel és 27 százaléka alvajár. Ezek gyakorisága később 2,6 és 3,1 százalék. A tanulmány azt is megállapította, hogy a nyomonkövetés alatt az újabb esetek előfordulási aránya az alvajárásnál 3,2 százalék, míg ágybavizelésnél kevesebb, mint egy százalék.

 "A jelenlegi ismeretek szerint, a legtöbb ilyen magatartás megszűnik a serdülőkorban” - mondta a vizsgálat vezetője, Dr. Stuart Quan, az Arizonai Egyetem egyetemi tanára. "Adataink azt mutatják, hogy néhány gyermeknél ezek megmaradnak. Egy alvászavar, mint az alvajárás veszélyes lehet idősebb gyerekeknél, ezért a szülőknek ismerniük kell a betegséget és meg kell óvniuk gyereküket a sérülésektől."

Quan hozzátette, hogy ágybavizelés kínos probléma a serdülők korban. Azonban különböző kezelések állnak rendelkezésre és a legtöbb esetben a probléma enyhül felnőttkorra. A szülők segítséget kaphatnak a gyermek vagy a tizenéves alvásproblémáihoz az alvászavarokkal foglalkozó központokban.

A Tucsoni Gyermek Apnoé Elemzés (Tucson Children's Assessment of Sleep Apnea Study, TuCASA) első vizsgálatában, ami egy előretekintő összevont tanulmány, 310 hat és tizenegy év közötti gyerek vett részt. A gyerekeket átlagosan 4,6 évvel később vizsgálták újra. Mindkét időpontban megkérték a szülőket, hogy töltsenek ki egy részletes felmérést az alvási szokásaikról.

Az eredmények azt is mutatják, hogy az alvással járó gondok minden esetben ritkulnak serdülőkorban. A leggyakoribb probléma az alvabeszélés volt, amely gyakorisága 22,3 százalék, és az esetek 46 százalékában serdülőkorban is megmaradt. Azonban ez általában minimális hátrányt jelent és nem igényel kezelést.

Az American Academy of Sleep Medicine által kiadott International Classification of Sleep Disorders című folyóirat második kiadásában (2005) az alvajárást, alvási rémületet és ágybavizelést az alvási betegségek közé sorolják. Ez a 12 alvászavarból álló csoport nemkívánatos viselkedésekből áll, amelyek akkor jelentkeznek, míg elalszik, alvás közben, vagy amikor felébred az ember.

Az alvajáró gyerekek elsétálhatnak egy ablak felé, vagy akár kimehetnek az utcára, ami veszélyes lehet. Az alvási rémület során az álom borzalmaitól a gyerek felül az ágyban, intenzív félelemmel a tekintetében és fültépően sikítani kezd. Az ágybavizelés csak akkor számít betegségnek, ha az legalább kétszer egy héten előfordul 5 éves kor után.

Termékajánló:

Projektoros gyermek altató

Forrás: Medipress

 

 

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal

Futópadon gyakorolnak a sérült csecsemők

5a3ba93943c8c.jpeg

Kis súlyú újszülöttből sikeres felnőtt