Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Séta a trombózis ellen

Témakörök:

Ha rendszeresen hat percet sétálunk a futószalagon, azzal a perifériás artériás betegségben (PAD) szenvedő betegek meghosszabbíthatják az életüket, és a minőségét is javíthatják - állítja egy új tanulmány.

A chicagoi Észak-Nyugati Egyetem Feinberg Orvosi Karának kutatói 156 PAD-os beteg vizsgálata után jutottak erre a következtetésre. Sokan közülük nem is szenvedtek a fájdalmaktól, mely a klasszikus tünete az artéria elzáródásának. A tanulmány hat hónapja során azok a résztvevők, akik rendszeresen elvégezték a hat perces sétát, hosszabb távot tudtak megtenni, mint azok, akik nem sétáltak rendszeresen. A tanulmány a Journal of the American Medical Association január 14-i számában jelent meg.

Míg a séta általános javaslat szokott lenni a PAD-ban szenvedők számára, a tanulmány két módon is eltért, mondta a vezető szerző, Dr. Mary M. McDermott, az egyetem adjunktusa. „A korábbi tanulmányok mindegyike az időnként sántikáló betegekre összpontosított, mely a betegség egyik tünete.” – mondta McDermott. „A tanulmány néhány résztvevője nem szenvedett tünetektől. A láb erejét is vizsgáltuk. Ez volt a legnagyobb ilyen jellegű kísérlet.”

McDermott heti háromszori, 40 perces sétát javasol, legalább hat hónapon át. A gyakorlat végrehajtható futószalagon vagy az utcán is, de az a legjobb, ha egy edző áll mellettünk.

Forrás: MediPress

5a3ba93943c8c.jpeg

Kis súlyú újszülöttből sikeres felnőtt

5a3ba9e528e33.jpeg

Fehérjedús fogyókúra

5a3ba95f672df.jpeg

Mínusz 9 és fél kiló krumplidiétával