Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Táplálkozási tanácsok a fogorvostól

Témakörök:

A járványos elhízás és a cukros üdítőitalok fogyasztása összefügghet azzal, hogy egyre több kisgyereknek vannak lyukas fogai, állítja egy új amerikai tanulmány.

A kutatás során olyan 2 és 5 év közötti gyerekeket vizsgáltak, akik lyukas tejfoguk miatt szorultak fogorvosi kezelésre. A gyerekek testtömeg indexének kiszámításakor kiderült, hogy 28 százalékuk túlsúlyos vagy elhízott volt.  

Ez az arány öt százalékkal nagyobb a becsült nemzeti átlagánál, magyarázták a tanulmány szerzői a new york-i Buffalo Egyetemen megrendezett sajtótájékoztatón. A kutatók arra is rávilágítottak, hogy a gyerekek 71 százalékának a napi kalória bevitele meghaladja az 1200 kalóriát, ami az ő korcsoportjuknak az ideális lenne. 

„Sejtettük, hogy a nem megfelelő ételek jelenthetik a kapcsolatot az elhízás és a rossz fogak között a gyerekek körében, de e két egészségügyi trend összefüggéséről még nincsenek közzétett adatok. – mondta el a sajtótájékoztatón a tanulmány szerzője, Dr. Kathleen Bethin, aki az egyetem gyermekgyógyász docense, és a Buffalói Női- és Gyermekkinika endokrinológiai és diabétesz osztályának  igazgatónője. 

„Felfedezésünk lényege az, hogy a nem megfelelő táplálkozás kapcsolják össze az elhízást a fogak romlásával. Ezért a fogorvosi rendelő az ideális hely, ahol a megtaníthatják a családokat arra, hogyan táplálkozzanak, és felhívják a figyelmüket az elhízás és a rossz fogak veszélyeire.” – állítja Dr. Bethlin. „Nem volt különbség a túlsúlyos és a normás testsúlyú gyerekek kalória bevitelének mennyiségében, tehát a probléma nem a túlevésből adódik, hanem a rosszul megválasztott ételekből.” – tette hozzá. 

 Az Egyesült Államokban élő gyerekek 5-10 százalékának vannak lyukas fogai, a gyerekkori elhízás pedig megháromszorozódott az elmúlt három évtizedben, ami 2008-ra minden ötödik gyermeket érintett, tudjuk meg a „Healthy People 2010” nevű, egyesült államok-beli országos egészségfejlesztési és betegségmegelőzési programból. 

Az eredményeket kedden, a San Diegoban megrendezett „Endocrine’s Society’s” éves konferenciáján prezentálták. 

Termékajánló:

Elektromos fogkefe

Forrás: Medipress

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal

Futópadon gyakorolnak a sérült csecsemők

5a3ba93943c8c.jpeg

Kis súlyú újszülöttből sikeres felnőtt